Két évvel ezelőtt az egyik legnagyobb fanatikusa lettem ennek a sorozatnak, és mindenkinek ajánlottam, akinek csak tudtam. Legjobb barátnőknek, kevésbé jó barátnőknek, ismerősöknek (fiúknak is), sőt, még szerencsétlen anyukámat is függőjévé tettem, bár ő a mai napig nem tudja, ki volt A, de szerintem már nem is érdekli. Nyári délutánokat töltöttem el a képernyő bámulásával, és alig vártam, hogy beérjem a sorozatot, hogy aztán az épp aktuális részeket megbeszélhessem a barátnőmmel, aki mutatta nekem. Gondolom mindenkinek ismerős az érzés, mikor egy sorozat kezdi meghatározni az életed, de amennyiben nem, akkor gratulálok a minimális befolyásolhatóságod miatt. Ezzel ellentétben én úgy gondolom, hogy mindig szükségem van egy sorozatra, amiért rajonghatok, hogy a lelki világom rendben legyen. Na de hogyan, és miért lett legjobb rajongóból már-már utáló?
A második évad végén kiderül, hogy ki A, mindenki boldog, az illetőt elviszik a rendőrök, időközben megkedvelt szereplőink pedig visszatérhetnek a normális életükhöz. Igen ám, de az ABC Family úgy döntött, hogy új évadot indít, amin nem csodálkozok, hiszen gondolom kasszasiker volt a sorozat.
A-ról kiderül, hogy egy bizonyos Uber A-nak dolgozott, és az egész történet kezdődik előröl. De tényleg, teljesen előröl, a négy lány megint a sötétben tapogatózik és próbálják kitalálni, hogy akkor most végül is ki szórakozik velük, a részek egyre irreálisabbak lesznek, és bár a fenyegetések és A játékai a sorozat előrehaladtával eldurvulnak, még így is elindul a sorozat lefelé a lejtőn. Tudjátok, mi a vicces egyébként az egészben? Hogy a lányok a harmadik évadtól kezdve végzősök, egészen a hatodik évad végéig, de az iskolába annyit járnak be, hogyha utánoznám őket, egész biztosan lenyakaznának. És mondhatjátok azt, hogy ez egy sorozat. Valóban az, csak éppen rengeteg másik sorozat van, amivel tudnám ellensúlyozni ezt a bakit.
Szóval, még négy évadon keresztül húzzák ezt az egészet, a nézőknek kétszer annyit kell várni arra, hogy kiderüljön, hogy végül is ki az igazi A. Szerencsétlenek négy évadon keresztül végzősök, de az eszük tényleg csak a végén jön meg ahhoz, hogy beavassák a rendőröket, meg a szüleiket. Egyébként valóban teljesen épeszű gondolatnak tartom azt, hogy habár már életek forognak kockán, ne értesítsék a hatóságokat, akik némi védelmet tudnának nyújtani. És teljesen természetes az is, hogy nem őrülnek meg a hónapokon át tartó zaklatástól és fenyegetéstől, sőt, még randizni is van idejük, meg kávézgatni a kedvenc helyükön. Komolyan, a végén már komikussá válik az egész, mert az egyik pillanatban menekülnek a fekete csuklyás A elől, a következőben pedig már a párjuk vállán sírják ki magukat, és bár mindegyik beavatott ember meg akarja őket védeni, egyiknek se jut eszébe a rendőrség. Egyiknek se. Ahogy az sem, hogy sípcsonton rúgják A-t, és letépjék a fejéről azt a rohadt kapucnit.
Egyébként, a hatodik évadban láttam némi lehetőséget, mikor is (spoiler alert) A elrabolja a lányokat, és egy életnagyságú babaházba kényszeríti őket a föld alatt, a semmi közepén. A promo is irtó jó volt, végre izgatottan vártam az új részt, és nem úgy, hogy "jó, jöjjön, essünk túl rajta". Tudjátok, mennyi időt töltöttek a babaházban? Hónapokat. És tudjátok, hány rész játszódott a babaházban? Körülbelül másfél, azután kiszabadultak. Otthagytak egy csomó kiaknázatlan lehetőséget, amit ez az egész nyújthatott volna. Akár egy új sorozatsémát is kialakíthattak volna erre alapozva, de nem, kihozták a lányokat, és minden folytatódott a normális (és dögunalmas) kerékvágásban. Futunk A elől, rejtélyesen összenézünk a telefon pittyegésére, belekortyolunk a tejeskávénkba. Ha úgy kéne ivós játékot játszani, hogy legurítunk egy felest minden ilyen cselekedetükre, higgyétek el nekem, két rész után gyomormosáson lennénk.
A helyzet az, hogy félve vártam a hatodik évad másik felét, mert azért a gimnazistákból felnőtt nőként térnek vissza A végleges (és nevetséges) leleplezése után. Öt éves ugrás történik a lányok életében, egyetemről térnek vissza. Azt már nem fejtem ki, hogy milyen érdekes, hogy az egyetemről kikerülve milyen hiperszuper állása van mindenkinek. Na, a helyzet a következő, ami véglegesen kicsapta nálam a biztosítékot...
Az egész sorozat ugyanazon a sémán indul újra. Lány meghal, zaklató üzenete miatt csörög a telefon, a zaklató meg persze mindent tud. Az egyetlen dolog amin változtattak, az a lányok haja volt. Bumm. Tényleg elgondolkodtatott, hogy mi járt az író fejében, mikor ezt elmésen kitalálta. "Á, rég volt az első évad, ismételjük meg, csak most ne gimisek legyenek, hanem felnőttek. Biztos nem fog feltűnni senkinek."
Félre ne értsetek, nem lehúzni akarom a sorozatot, mikor azt mondom, hogy a második évadnál ne nézzétek tovább. Egyszerűen csak a ti idegrendszereteket akarom épen tartani, és megkímélni titeket a teljesen fölösleges időpazarlástól. Persze tudom, hogy nehéz abban a tudatban élni, hogy van négy évad, amit nem láttatok, de ha jót akartok magatoknak, nem nézitek meg, mert a sorozat nyújtotta korábbi élményeket tökéletesen elfeledteti ez az időhúzás.
Én tényleg megpróbáltam érdeklődéssel várni az új részeket, de már egyszerűen nem megy. Nem köt le, nézni se bírom, az első nyolc perc után elkezdem festegetni a körmömet, csak hogy ne kelljen rá figyelnem.
Ha Ti még láttok valami értelmet a sorozatban, írjátok meg, hogy mi az, hátha újra ráveszem magam, hogy belenézzek az új részekbe. Ha pedig nem, várom a sorozatajánlókat, mert lassan kifogyok, és elvonási tüneteim lesznek. :D

Próbálom viccesre venni a dolgot, hiszen utólag már semmi értelme keseregni a múlton, de ez a cím valahogy elkerülhetetlen volt. Sokan kérdezték, hogy fogytam le, páran egyenesen tanácsot kértek, és bár kezdetben hízott a májam amiért ennyi ember érdeklődött a "módszerem" iránt, egy idő után megszállottja lettem ennek az egész egészséges életmód mizériának, ami már nem esett az "egészséges" szó hatáskörébe. De ne rohanjunk ennyire előre, minden történetnek van egy előzménye, aminek a feltárása nélkül az egész csak lógna a levegőben. Korábbi bejegyzésemben, ami a skinny-shaming-ről szólt, már szót ejtettem arról, hogy duci voltam, és ez milyen hatással volt rám, de nem fejtettem ki eléggé. Hát, most itt az ideje.

Persze a magabiztosság nem jött azonnal egyszerre a fogyással, sőt, szeptemberben egy elég nehéz korszak következett számomra. A súlytartás és a napi edzések megtartása a tanulás mellett rögeszmémmé vált, és többé nem voltam lelkileg a toppon. De ezt úgy érzem jobb, ha egy másik bejegyzésemben fogom kifejteni, hiszen egyenlőre csak ennyit terveztem a "Fogyinapló" bevezetőjének. Ha kérdésetek van bármivel kapcsolatban, nyugodtan tegyétek fel, szívesen válaszolok mindenre. :)

Nemrég döbbentem rá arra, hogy az utolsó év a gimnáziumban nem csupán azt jelenti, hogy le fogok érettségizni, hanem azt is, hogy egyre közelebb kerülök az osztálytársaimhoz. Ennek köszönhetően egyre többet beszélek velük, és rájövök, hogy mind ugyanazokon a szakaszokon mennek át szeptember óta, mint én is. Éppen ezért gondoltam arra, hogy megmutatom nektek, hogy mi vár rátok majd az utolsó évben, vagy ha esetleg Ti már túl vagytok rajta, akkor nosztalgiázásnak is jó lesz ez a bejegyzés.

1. szakasz: Amikor olyan lazák vagyunk, hogy szétesünk
Kik a legidősebbek az egész iskolában? Úgy van, mi vagyunk azok. Kik azok, akik gond nélkül bemehetnek a szórakozóhelyekre, immár kamuszemélyi nélkül? Szintén mi. Szóval, mi vagyunk a legfelsőbb rend, a tápláléklánc és a hierarchia csúcsa, azok, akiknek előjoguk van mindenhez, akiknek ha nincs kedve bejárni órára, akkor nem mennek be.
Aha, ebben a tévhitben élünk egészen az első hét leforgásáig szeptemberben, aztán rájövünk, hogy még mindig ugyanolyan csóri diákok vagyunk, akiknek nem adnak kávét a büfében. És még mindig a legrosszabb helyekre ültetnek a rendezvényeken. És még mindig nincs egy lyukas óránk se. Már nem is lesz.

2. szakasz: Amikor még nem fogjuk fel a dolgokat
Jön a szalagavató, az érettségi még túl távoli ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, hiszen még rengeteg hónap van hátra, a tanárok meg itt vészmadárkodnak nekünk a semmiért. Eltelik három-négy hónap, táncpróbák, mindenki szalagavatólázban, milyen lesz a hajad, a körmöd, a ruhád, a szalag, és amúgy meg mit iszunk afteron?
Aztán egyszerre csak vége lesz az egésznek, röpke négy óra alatt elrepül az az esemény, amire mindenki hónapokig készül, már mindjárt itt a téli szünet, és akkor jövünk rá, hogy mi vagyunk az érettségiző osztály. Kínos.

3. szakasz: A tagadás
Nem, mi nem fogunk elballagni, nem hagyjuk itt az iskolát, mert nélkülünk megállna az élet. Nem paterolhatnak ki innen, nem engedjük, ha kell, hozzáláncoljuk magunkat a székekhez és a padokhoz. Ha pedig ezt nem fogadják el, az egész osztály bevállalja, hogy bukik fizikából, úgy talán még a tévébe is bekerülünk. Különben is, hogy képzelik, hogy gólyákat raknak majd a MI osztályunkba?

4. szakasz: A beletörődés
Jó, rendben, nem fogadjuk el teljesen, hogy el kell mennünk, de azért belátjuk, hogy lehetetlen, hogy az egész osztály bukjon. Ráadásul el kell kezdeni foglalkozni a továbbtanulással is, ami egyébként csak púp az ember hátán, mert ha nyolcadikban nem tudtuk, hogy mik akarunk lenni, akkor most pláne bajban vagyunk. De azért járjunk a nyílt napokra, hátha kisül belőle valami jó, meg próbáljunk tételeket kidolgozni a tanulás mellett.

5. szakasz: Halogatás
Egy tételemmel se vagyok kész, gőzöm sincs hova megyek, de legalább már odáig sikerült eljutnom reggel, hogy bedobtam egy kávét, és így már kevésbé tűnik igazságtalannak a világ, tehát már nem akarom senkinek se betörni az orrát. Persze minden nap elhatározom, hogy kidolgozok egy tételt, és szépen megtanulom, de a lelkem mélyén tudom, hogy nem lesz belőle semmi akkor, mikor hazaérek.

6. szakasz: Megvan a cél
Talán a legnehezebb megérkezni ebbe a szakaszba, és biztosnak lenni a saját dolgunkban. De nyugtasson meg a tény, hogy egy ember sem létezik, aki teljes mértékben biztos a dolgában. A lényeg, hogy már nagyjából tudjuk, hogy mi, merre, meddig, és hogy mire lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjük a hőn áhított célt.

Az extrák:

• Folytonos fáradtság, főként lelki
• Álmatlanság, mert miért ne
• Lelkiismeretfurdalás, ha nem tanulsz
• "Miért vagyok a Földön?" és hasonló kaliberű filozófiai kérdések áradata

Amennyiben végzősök vagytok, bizonyára magatokra ismertek Ti is néhány szakaszban. Ha még nem vagytok azok, remélem nem vettem el a kedveteket ettől az egésztől, mert összességében, minden "szörnyűség" ellenére, ritka jó az a bizonyos "végzős érzés", még akkor is, ha éppen nem fogjuk fel, hogy mi történik körülöttünk.

01.: Cassey Ho (blogilates)

A barátnőim többsége már többször hallott róla, sőt, párat már meg is kínoztam a videóival, és mindig örömmel tölt el, mikor hallom, hogy valamilyen szinten én is hozzájárultam az izomlázukhoz. Ő volt az, akinek először elkezdtem edzeni a videóira mikor megtaláltam youtube-on, ő volt az, akinek a segítségével egy nyarat átmozogtam, és ő az, aki a mai napig képes lefárasztani, mert olyan gyakorlatokat vág az ember fejéhez nap mint nap, hogy még másfél év után sem sikerül kiismerni a kreativitását, ha mozgásról van szó.
Neki köszönhető a híres egészséges banános palacsinta recept, amit ma már sokan saját ötletként reklámoznak, de még számtalan egészséges recept található a csatornáján a rengeteg pilates videó mellett. Egy azon edzők közül, akik nem csak az ember testét, de a lelkét is igyekszik ápolni, így hajlamos a beszédével elterelni a torna közben való szenvedésről a figyelmet.
Azokra is gondolt, akik még a kezdő kategóriába tartoznak, hiszen külön naptárat alakított ki a kedvükért. Így van. Cassey havonta frissülő edzéstervekkel szolgál a mozgáskedvelőknek, amiknek eléréséhez elég feliratkozni az oldalán található hírlevélre.
Youtube fiók: blogilates
Weboldal: blogilates.com

02.: Bonny Rebecca

Bombaként robbant a hír, mikor Essena O'neill az instagram és youtube híresség úgy döntött, hogy "lerántja a leplet" a közösségi médiáról, de azzal nem számolt, hogy vádjai sokak szemében alaptalanok lesznek, ráadásul néhány kijelentése sérti majd a barátait.
Ezen barátok egyike volt Bonny, akit sokan az említett lánynak köszönhetően ismertek meg, és mára már ő is egyike a legismertebb egészségguruknak a közösségi médiában. A 23 éves lány recepteket oszt meg, vlogokat készít, és előszeretettel válaszol a tumblr oldalán rá váró kérdésekre, így ha valaki azt gondolja, hogy csupán Essena miatt lett híres, nagyot téved.
Youtube fiók: bonnyrebecca
Tumblr: bonnyrebecca.tumblr

03.: Meredith Foster

Bár az utolsó bemutatásra váró lány nem csupán az életmód-videókban jeleskedik, sőt, azok csak apró részei egyre bővülő videói számának. Ettől függetlenül nem esek túlzásba, mikor azt mondom, hogy Meredith alakja szinte teljesen hibátlan, elég csak pár pillantást vetni az instagramjára, hogy ez bebizonyosodjon. Szerencsére nem titkolja el a nézői elől a "tökéletes" alak titkát, hiszen napi rutin videóinak köszönhetően könnyen elleshetünk tőle pár hasznos gyakorlatot, de már készített közös videót az először említett Cassey Ho-val is. Ezek mellett még rengeteg hasznos tanácsot ad egészséges alternatívákról arra az esetre, ha a diétán lévő embereknek nasizni támadna kedve.
Azt már csak különleges bónuszként említhetem, hogy egy azon emberek közül, akik "youtubernek születtek", így sokkal jobb hosszú perceken hallgatni a hangját, mint egy edzőjét a fitness teremben, arról nem is beszélve, hogy ő a "mi" korosztályunk.
Youtube fiók: stilababe09
Ajánlott videó: How to Stay Healthy during the Holidays (mert éppen aktuális)

Remélem most is sikerült új embereket bemutatnom, akik Titeket is inspirálni fognak a továbbiakban, nem csak engem. Ha gondoljátok, nyugodtan írjátok meg, hogy a következő youtuber-bejegyzésemben milyen témában dolgozó videósokról olvasnátok. :)

Mind ismerjük azokat az ottalvós estéket, amiket kiskorunkban "pizsipartinak" hívtunk, mára viszont már nem igazán akarjuk kimondani ezt a szót, pedig a lényege mindkettőnek ugyanaz. Összeülünk, mindenki hoz valamit a közös éléskamrába (amit elpusztítunk egy óra alatt, aztán nem értjük, mi bajunk van), beszélgetünk, fetrengünk a földön a takarónkkal és a párnákkal, majd mikor rájövünk, hogy semmi értelmeset nem tudunk már csinálni (nem mintha addig értelmes dolgokat műveltünk volna...), kitaláljuk, hogy ideje berakni egy filmet.
Igen ám, de ki az, aki előre gondol erre is? Nekem is folyton az utolsó előtti pillanatban ugrik be az, hogy utánanézzek pár nézhető, sőt, megkockáztatom, élvezhető filmnek. Nincs szükség komoly, elgondolkodtató témákra, hiszen a cél ilyenkor a szórakoztatás. Íme három film, amit bátran ajánlok mindenkinek.

18 éven keresztül kimaradt az életemből, pedig szinte minden harmadik nap Audrey Hepburn ikonikus alakjába botlok az interneten. Sosem értettem a körülötte lévő felhajtást, arról nem is beszélve, hogy nem rajongok a régi filmekért, mert valahogyan nem érzem őket hozzám közel állónak, és tudom, hogy sokan így vannak ezzel. Na, ha van még valaki rajtam kívül, aki ne látta volna ezt a filmet, egy ilyen estére bátran ajánlom, nem kell aggódni, az évek alatt nem kopott a minősége.
Nem fogok ódákat zengeni róla, és nem fogom szóról szóra kimásolni a tartalmát sehonnan, hiszen ha rákerestek, megtaláltok minden információt. Audrey alakítását nem hiába dicsérik olyan sokat, hiszen tökéletesen játssza Holly-t, aki New York csillogásáért (partik, gazdag úriemberek, divat) otthagyta a férjét és szülővárosát. A gond ott kezdődik el, mikor a playgirl új szomszédjának köszönhetően rájön, hogy igenis vannak érzései, amiket nem lehet pénzzel megvásárolni.

02.: Easy A (Könnyű nőcske)

Mind hazudtunk már. Ne, ne mondd azt, hogy nem, mert ezt még én sem hiszem el, a szomszédod se hiszi el, Obama se hiszi el, és még Te sem. Azt már nem állíthatom biztosan, hogy mindannyian hazudtunk már a népszerűségért, de Olive úgy dönt, hogy eljött az ideje annak, hogy végre letépje magáról a szürke kisegér kosztümét, ami miatt senki se figyel fel rá.
Az egész csak egy apró hazugsággal kezdődik, mert a gimiben mindenki felkapja a fejét arra a pletykára, ha "valaki elveszti a szüzességét". Akkor is, ha valójában nem történik semmi, sőt, az emlegetett fiú még csak nem is létezik. Aztán megjelenik a segítségre szoruló barát, akinek szüksége lenne egy szívességre. Olive hamarosan naponta kamuzza azt, hogy lefeküdt valakivel, csak hogy segítsen mások hírnevén, ami miatt később már nem csak a diákok, de a tanárok is felfigyelnek a "hírnevére".
De mi van akkor, ha az emberek elkezdenek úgy bánni veled, mintha tényleg az a személy lennél, akinek mutatod magad?

03.: We're the Millers (Családi üzelmek)

Ha tényleg nevetésre vágyunk, elég összehozni egy drogdílert, és egy sztriptíztáncost (akik nem mellesleg szomszédok, és utálják egymást), a tipikus nyomi srácot, meg a tinilányt, aki úgy döntött, hogy az utcán nevelkedik fel. Rendben, most csináljunk úgy, mintha ők egy család lennének, és küldjük el őket Mexikóba, hogy csempésszenek át a határon egy teherautónyi füvet. A jutalom hatalmas, csak éppen a fejes elfelejt nekik szólni, hogy az a fű nem is az ő tulajdona, hanem épp lopni készülnek.
A helyzet csak még nevetségesebb lesz, mikor összekeverednek egy pont olyan mintacsaláddal, mint amilyennek ők is akarják mutatni magukat, és menekülés közben kénytelenek velük tölteni egy kis időt, mert a fűvel teli autó úgy dönt, hogy lerobban a semmi közepén. A kérdés csak az, hogy meddig bírnak szerepben maradni úgy, hogy lassan tényleg kialakul a kötődés a négy lehetetlen alak között.

Ha nektek is van olyan film, amit ajánlanátok, azt örömmel várom, hiszen én is kezdek kifogyni belőlük, és ha az ember kifogy a témákból, mégis jobb a képernyőt bámulni, mint a legyet a falon.

Manapság rengeteg cikk születik arról, hogy az emberek fogadják el magukat olyannak, amilyenek, és ne foglalkozzanak a társadalom által kreált elvárásokkal, amennyiben ők jól érzik magukat a bőrükben. Tudjátok, hogy ez az egész dolog hol is bukik el igazán? Ott, hogy ezek a bizonyos cikkek általában túlsúlyosoknak íródnak, és az emberek megfeledkeznek arról, hogy bármilyen testre tett megjegyzés lehet sértő.
Én is voltam duci általános iskolában rengeteg ideig, és elkerülhetetlen volt jó pár rosszindulatú megjegyzés a többi gyerektől, de őszintén szólva nem hibáztatom őket. Nem is hibáztathatom őket, hiszen ezt tanulják, azt látják a médiában, hogy tökéletesnek kell lenned, aztán otthon hallgatják az anyjuk siránkozását, hogy mennyire nincs megelégedve a testével. Hallgatják a barátaiktól, a rokonaiktól, a rosszakaróktól, mindenkitől. Harmadikos koromban mikor elkezdtem egyre husibb lenni, az osztályfőnököm volt az, aki "vicceskedve" megjegyezte, hogy pocakot növesztettem...
És tudjátok, mi történt ezek után?
A "fogyni kéne egy kicsit, nem gondolod?" kérdés helyett előjött az "eszel te rendesen?", én pedig ott álltam, és tanácstalanul pislogtam, hogy miért is ne ennék én rendesen. Azok, akik korábban megjegyezték, hogy "öt kiló ledobása után marha jó alakod lenne", közölték, hogy "felszedhetnél öt kilót". Sőt, voltaképpen sokkal több megjegyzést kaptam az emberektől, mint előtte, és vissza se szólhattam, mert akkor még én lettem volna a szemét, vékony, egoista mind tudjátok micsoda.

De kérdem én, miért hiszi azt pár ember, hogy a sovány embereket teljesen oké piszkálni?
Korábban én sem akartam elhinni azt, hogy a "nagyon vékony vagy" ugyan olyan mély sebet ejthet egy ember önbecsülésén, mint a "dagadt vagy". A "felszedhetnél pár kilót" pedig ugyanannyira sértő, mint a "fogyj már le, az Isten szerelmére", csak épp az elsőt mindenki sokkal nyugodtabb szívvel használja, mint a másodikat. Pedig különbség egyáltalán nincs, ugyanúgy egy másik érző ember testére teszel kéretlen megjegyzést, ugyanis ritkán fordul elő az az eset, hogy valaki azt kéri a másiktól, hogy kezdjen el sértő dolgokat mondani a testalkatáról.
Tudom, milyen érzés lehet az, mikor valaki hiába eszik akár rosszullétig is, hogy felszedjen pár kilót, de mégsem sikerül neki. Azért tudom, mert átéltem már az ellenkezőjét, mikor képes voltam alig enni, hogy véget vessek a piszkálódásnak, és biztos vagyok benne, hogy Ti is bele tudjátok képzelni magatokat a helyzetbe. És a körülötte lévők mégis tovább piszkálják, mert kilátszik pár csontja, meg "rossz ránézni". De egy duci lánynak irdatlan nagy tahóság azt mondani, hogy rossz ránézni a hurkái miatt. Én viszont nem látom többé a különbséget, és azt szeretném, ha azok se látnák, akik ezt a bejegyzést olvassák.

Zörögnek a csontjaid. Rád férne egy hamburger. Fogadok alig eszel. A hátad mosod, de a mellkasod habzik. Ez nem tűnik egészségesnek...biztos, hogy jól érzed magad?
Szemrebbenés és lelkiismeretfurdalás nélkül mondják ki a fenti mondatokat, mert az még mindig teljesen elfogadottnak tűnik, hiszen "mindenki vékony akar lenni". Lassan már minden soványabb emberre rámondják azt, hogy anorexiás, pedig az egy komoly betegség, és nem kéne csak azért dobálózni a szóval, mert ismerjük. Attól, hogy ismersz egy szót, nem feltétlenül tudod a jelentését.

Lötyög rajtad a háj. Szerintem inkább salátát kéne enned. Fogadok, minden este telezabálod magad. Hogyhogy nem folyik ki a víz, mikor beleülsz a fürdőkádba? Ez nem tűnik egészségesnek...biztos, hogy jól érzed magad?
Ezeket már nem lennétek képesek egy ember szemébe mondani, nem igaz? Pedig ha elolvassátok, egyáltalán nem különbözik azoktól a mondatoktól, amit a vékonyakhoz gond nélkül hozzávágnak nap, mint nap. Szóval kérlek, álljunk le a "csontokkal csak a kutyák játszanak" kaliberű hülyeségekkel, mert nem csak lejárt, de iszonyatosan önbizalom romboló hatása van.

Ez a bejegyzés nem a túlsúlyos emberek ellen szól, hanem csak egyszerűen azok mellett, akik vékonyabbak a "kelleténél". A kérdés már csak az, hogy mégis ki az, aki megszabja, hogy ki az, aki könnyebb, vagy nehezebb a "kelleténél". Mert a helyzet az, hogy senkinek sem kéne, csakis mi magunknak. Szóval tegyünk fel magunknak pár kérdést egymás után;
Boldog vagy, ki vagy békülve magaddal, egészséges vagy?
Ha a válasz teljes mértékben igen, akkor gratulálok, és azt kívánom, hogy ne is változzon. Ha pedig nem, akkor csakis rajtad áll, hogy változtass a dolgokon, de ne azért tedd, hogy megfelelj másoknak, mert sosem leszel képes arra, hogy megfelelj minden egyes ember elvárásainak. Mindig lesznek olyanok, akik úgy érzik, hogy megjegyzést kell tenniük rád. Az egyetlen dolog, amit tehetsz a dolog ellen az az, hogy nem foglalkozol vele, és Te sem bántasz másokat.