Mi volt a bajom a filmmel?
Nos, szinte minden létező dolog a történetszál kitekerésén keresztül egészen a szereplők kiválogatásáig. Nem adta vissza a hangulatot, a speciális effektek nevetségesebbek voltak a Twilight vérfarkasainál, lőfegyvereket használtak, mikor a könyvben kitérnek arra, hogy nem hatásosak, a démonok pedig úgy néztek ki, mint a gumibábuk.
A szereplőkről pedig külön pontokban tudnék írni, kezdve ott, hogy a rajongók körében a Clary-t alakító Lily Collins haja volt az egyik legmegosztóbb dolog, ami érthető is, hiszen a könyv szerint a lány égővörös hajkoronával rohangál, a színésznőnk haja pedig majdnem barna volt. Aztán ott van még Jace, aki leírva megtestesíti a világ legvonzóbb férfiját annak ellenére, hogy még nem nagykorú. És megkaptuk Jamie Campbell Bower-t. Én nem szidom senki külsejét, de ha a karakter "gyönyörű", a teste pedig napbarnított és kidolgozott... akkor legalább egy kicsit legyenek már karakterhűek. Az egyetlen szereplő, aki hasonlított az elképzeléseimben élőre, az Magnus Bane volt.
De ennyi elég is a filmről, én nem fogom lehúzni, mert azt megtették már helyettem a rajongók milliói, ideje rátérni a sorozatra.

Gondolom ezek után mondanom se kell, hogy mennyire féltettem a könyveket, hogy megint nevetség tárgyává teszik őket, hogy megint meglesz róluk a vélemény azok körében, akik sosem olvasták.
És akkor megjelentek a szereplők, és bizakodni kezdtem. Clary haja répasárga, de legalább már vörös, Jace Wayland vonzó, ahogy Alec Lightwood is (na, ő túlságosan, de azt hiszem ez megbocsátható), Simon kellően hozza a "geek" stílust, nem csak valami fotómodell, akinek SZTK-keretes szemüveget löktek az orrára, Isabelle Lightwood pedig maga a megtestesült nőiesség.
Egy dolgot nem értettem... miért változtatták meg pár karakter származását? Luke fekete bőrű lett, Camille pedig ázsiai (mikor ki van hangsúlyozva, hogy szőke, és francia...). Nem zavar, csak egyszerűen nem tudom hova tenni. Kíváncsi vagyok, hogy ha egy ázsiai karaktert fehérbőrűvé változtatnának, az mondjuk közfelháborodást okozna-e. Ez amúgy csak ilyen mellékes dolog, mert a színészek nagyon jól teljesítenek a szerepükben, csak első látásra pislogtam, hogy valami nem oké.

A történetszálon egyébként itt is változtattak, de itt legalább magyarázatot adtak rá, és élvezhetővé tették az egészet. Végül így is az kerekedett ki a történetből, ami a könyvben is, ráadásul az apró újítások meglepetésként hatottak, jó volt, hogy nem untatott az, hogy kívülről tudom a cselekményszálat.
Persze az elején zavartak a változtatások, de az ötödik rész körül ráfüggtem a sorozatra, és utána nem volt megállás, 2-3 nap alatt le is tudtam az eddig leadott részeket, és szomorúan konstatáltam, hogy egy darabig nem lesznek belőlük újak.

Hogyan vonatkoztass el a könyvtől?

Mint írtam, az eleje nekem is szenvedés volt. Aztán rájöttem, hogy nem várhatom el, hogy ugyanazt adják vissza, ami a könyvben is le van írva, mert akkor az tényleg untatna. És akkor hagytam, hogy beszippantson magába az árnyvadászok világa, és végre elfogott az az érzés, ami a könyv olvasása közben is. És ez volt az a dolog, ami a filmből hiányzott.
Tehát a dolgod egyszerű; csinálj úgy, mintha nem olvastad volna a könyvet. Vonatkoztass el attól, hogy "nem ennek kellett volna történnie", és koncentrálj arra, hogy megértsd az új cselekményszálat. A fontos az, hogy úgy érezd, a történet lényege megmaradt. Itt rontották el a Csontváros filmet; nem értettem a lényeget, nem fogtam fel a változtatások miértjét, míg a sorozat lebilincselővé vált a változtatásokkal együtt.

Remélem ez a bejegyzés segített azoknak, akik hasonló cipőben érzik magukat, mint én, amikor megtudtam, hogy a film után sorozat is készül a Végzet Ereklyéiből. Van olyan kedvenc könyvetek, amit adaptáltak, és tetszett, vagy éppen borzasztónak találjátok?

Beismerem, hogy néhány karakter az én szívembe is belepte magát, és ma őket szeretném bemutatni nektek, külön kitérve arra, hogy miért is lettek fontosak az én kis világomban.

1. Blair Waldorf (Gossip Girl)
"A legjobb barátnője Blair Waldorf, aki minden dolog megtestesítője annak, amit utálok az Upper East Side-on, belesűrítve egy 42 kilós, őzikeszemű, gúny-hajigáló, felcímkéző csomagjába a női gonoszságnak." mondja róla Dan Humphrey, a sorozat egyik főszereplője.
A leírás ellenére miért van az, hogy Blair annyi nézőt inspirált? Órákat tudnék zengeni az egyetlen és utánozhatatlan Queen B-ről (bocsánat Beyonce, téged még ő is letaszít a trónról).
Egy elkényeztetett amerikai lányként ismerjük meg, az iskola méhkirálynőjeként, aki úgy uralja a tanulókat, mintha egy valódi hierarchia lenne kialakítva a gimnázium falai között. Az idő múlásával viszont kiderül, hogy hiába is próbálja tökéletesnek és sebezhetetlennek mutatni magát, rajta is könnyen találni fogást.
Elhanyagoltság érzete, önbizalomhiány a legnagyobb ego mögött, túlzott tökéletességre való törekvés étkezési zavar képében. Ezek a gondok viszont nem akadályozzák meg abban, hogy egy érett, céljait elérő nővé váljon a sorozat végére. Nem nő fel teljesen, viszont megmutatja, hogy a gondjainkkal egyedül is szembe tudunk nézni, és bár mindig fenn áll a lehetősége annak, hogy egy új problémába ütközünk, ha hűek maradunk önmagunkhoz, túljutunk rajta.

2. Hanna Marin (Pretty Little Liars)
A szőke lány, aki hétvégéit a plázákban tölti és dívaként vonul a folyosón nem feltétlenül fog kiakadni, ha letörik a körme. Nem feltétlenül fog elfutni a veszély elől, mint egy ijedt kisnyúl, hanem szembe fog nézni vele, történjen bármi is.
Hanna életét egy névtelen zaklató sodorja veszélybe akár napi 24 órában is, ettől függetlenül mégis megpróbálja kezébe venni az irányítást, hogy ne csak a barátai, de a családja is biztonságban maradjon. Csakúgy, mint Blair, ő is sebezhető a tökéletesség álarca mögött, de ez nem tudja tönkretenni, ezért is lesz az egyik legerősebb női karakter a sorozat előrehaladtával.
Egyszerre küzd a belső démonaival, amikkel a legtöbb tinédzserlánynak szembe kell néznie, és ezzel párhuzamosan megy szembe azzal az emberrel, aki által fenyegetve kéne, hogy érezze magát.
A múltja miatt, mikor még "Duci Hanna" néven emlegették, megtanulta, hogy ne ítélkezzen más emberek fölött azonnal, és azt hiszem, ez az, ami még nagyobb löketet ad a jellemének, amiért azzá válik, aki.

3. Aria Montgomery (Pretty Little Liars)
A másik csinos kis hazug, akitől megtanultam, hogy néha abba kell hagynunk önmagunk keresését, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában. Ebben a karakterben szinte azonnal magamra ismertem (rózsaszín haj, vegetáriánus, irodalomkedvelő, író, vegetáriánus), és így azonosulni is tudtam vele.
Neki köszönhetően érezhettem azt, hogy belecsöppentem én is Rosewood lakosainak életébe, hogy legjobb barátnője lettem négy lánynak, és hogy én is részese lehetek -A felkutatásának.
Megmutatta, hogy az apró, őzike szemű bölcsész lányok épp olyan erősek tudnak lenni, mint bárki más, és nem csak egy kávézóban képesek kuporogni.
Hála neki, végre egyre inkább önmagam vagyok, és nem aggódok többet azért, ha olyan információt kell közölnöm magamról, ami mások számára megdöbbentő lehet. Megtanultam azt, hogy egészséges keretek között ne érdekeljen mások véleménye, mert nem az ő dolguk meghatározni az életemet.

4. Jenna Hamilton (Awkward)
Valóban meg kell tanulni elsajátítani a "nem érdekel" művészetet, pláne abban az esetben, ha az ember valami hihetetlenül kimagyarázhatatlan szituációba kerül. El kell fogadnunk, hogy néha akkor sem változtathatunk mások véleményén, ha csontot törünk.
Jenna a tinédzseréletébe enged be minket a titkos blogján keresztül, ahol nem csak mi, de ő is tanul a saját hibáiból. Választások sora áll előtte, és bár néha rossz döntést hoz és a padlóra kerül, pár nap után ott folytatja, ahol elbukott. Nem kell tökéletesnek lennünk, mert senki sem az. Nem kell tévedhetetlennek lennünk, mert senki sem az. Meg kell tanulnunk hallgatni az ösztöneinkre, még akkor is, ha rossz útra sodornak, mert lehet, hogy pont az ott történő kalandozásból fogunk tanulni, és olyan következtetéseket levonni, amik a későbbiekben segítséget nyújthatnak majd.

5. Rae Earl (My Mad Fat Diary)
A kilencvenes évek Angliájába kalauzol el minket főszereplőnk, aminek köszönhetően a sorozatnak sikerült kitöltenie azt az űrt, amit korábban a Skins című sorozat hagyott.
Rachel Earl-t a pszichiátriáról engedik ki, miután kárt tett magában. Figyelemmel kísérhetjük, ahogy próbál beilleszkedni az új baráti társaságába, ahogy azon őrlődik, vajon mikor tud majd beszélni a történtekről. Folyamatosan konfliktushelyzetbe kerül az édesanyjával, akiben önmagát látja, a legjobb barátnőjével, akiről azt gondolja, hogy mindig jobb nála, és önmagával is, hiszen túlsúllyal küzd, és azt hiszi, hogy így sose fog boldog párkapcsolatra találni.
Ennek a sorozatnak külön hangulata van, Rae nagyszerű humorral rendelkezik, a történet magával ragadó, és mindegyik szereplő szerethetővé válik. A komolytalan látszat ellenére viszont fontos témákat érintenek, a családon belüli konfliktusoktól kiindulva szinte mindennel találkozhatunk, bár a fő történetszál Rae mentális felépüléséről szól.

Ez az öt sorozatkarakter volt az, akiket mindenképpen be szerettem volna mutatni nektek egy rövid kis összefoglaló alapján. Volt, akiről még ódákat tudtam volna zengeni (Blair), és volt olyan is, akiről nehezen tudtam írni, de ez nem azt jelenti, hogy csak szerettem volna egy plusz karaktert. Egyszerűen csak vannak olyan emberek, akiket közel érzünk magunkhoz, mégsem igazán tudunk róluk mit írni, úgy érezzük, hogy az embernek meg kell ismerniük őket, és akkor megértik, miért is szeretjük őket annyira. Ezért is remélem, hogy pár sorozatnak majd utánanéztek a későbbiekben.
Számotokra van olyan karakter, aki közel áll hozzátok?