Aki ismer, az tisztában van azzal, hogy tulajdonképpen két dolgot szeretnék az élettől; folyamatosan enni (sokat), és megtartani az alakomat. Míg az első célommal nincs különösebb probléma, addig a másik eléggé trükkös tud lenni úgy, hogy simán lenyomok egy akkora adag ebédet, amitől egy felnőtt férfinek is izzadni kezd a homloka.

Nyáron hozzászoktam ahhoz, hogy 10 körül nekiálljak tornázni, de most, hogy kezdődik a tanév, valószínűleg délutánra fog szorulni, és igyekszem az órarendemhez igazítani a pihenőnapokat. Ezt azért tartom fontosnak leírni, hogy tudjátok, Ti is nyugodtan variálhatjátok a napokat, ettől nem fognak kevesebbet érni.

Tehát, alapul számomra a Cassey Ho-féle pilates naptár szolgál, nekem ez vált be, ezzel fogytam, ettől érzem magam úgy, hogy rendesen edzésben vagyok, de nem esek túlzásba. Igyekszem úgy mozogni, hogy ne kötelességként éljem meg, hanem úgy, hogy ez egy dolog, amit szabad akaratból csinálok, mert élvezem, és jót teszek magamnak. Egyébként, ha vérre menően kezdenék diétába és edzőterembe járni egész biztos vagyok benne, hogy abbahagynám, mert nem élvezném. Személy szerint teljesen elégedett vagyok azzal, amit most csinálok, nem vágyom Kim Kardashian fenékre, sem egyéb ilyen dolgokra.
A naptárat elérhetitek ide kattintva, a jelszóhoz fel kell iratkozni a hírlevélre, és minden hónapban megkapjátok e-mail-en keresztül. Egyébként, a szeptemberi jelszó werkwerk, és ha ide kattintotok, egyenesen a naptárhoz fogtok jutni, de mivel nem fogok minden hónapban edzésterv-bejegyzést írni (hacsak nem szeretnétek), gondoltam jobb szólni a hírlevélről.
Még egy fontos link Cassey youtube csatornája, ahol az összes videót megtalálhatjátok, ami a naptárban szerepel. Érdemes nézni a lejátszási listáit, ugyanis általában minden napra összeállít egyet, így nem kell megszakítani az edzést videókeresgetéssel. A lejátszási listákat ide linkelem.

És most jött el annak az ideje, hogy írjak arról, hogy én miket változtattam a naptáron (ha nem változtattam volna, nem írnék róla külön bejegyzést).

1. változtatás: Két pihenőnapot tartok
Ha utánanéztek, látjátok, hogy csak egy pihenőnap lenne eredetileg egy héten. Szerintem ez édeskevés még úgy is, hogy nem erőltetem magam halálra. A két pihenőnapot egyébként kedv és időbeosztás szerint szoktam elrendezni. Eddig például a hétvégéimet hagytam szabadon, most viszont a péntekeimet mindenképpen szabaddá szeretném tenni. A másik pihenőnap valószínűleg a kedd lesz, ugyanis aznap késő délutánig egyetemen ücsörgök, és szinte előre látom magam előtt, hogy mozdulni se lesz kedvem miután hazaérek.

2. változtatás: Kihagyom a cardio napot és a total body-t
És így lesz meg a 2 pihenőnapom. Egyszerű okokból hagytam el ezt a kettőt. A cardiot egyenesen utálom, elveszi a kedvem már a gondolat is, hogy ugrálnom kell. Ráadásul jelenleg nem szeretnék súlyt leadni, ezért nincs is rá szükségem. Ha mégis az lenne, a youtube-on keresnék egy just dance videót és addig csinálnám, amíg nem kapnék levegőt, mert azt a fajta mozgást szeretem. De hogy én elkezdjek négyütemű fekvőtámaszokat csinálni... nos, köszönöm, elég volt gimiben.
A total body-t azért tartom feleslegesnek, mert rendben van az, hogy teljes test átmozgatás, meg minden, de én annak a híve vagyok, hogy inkább egy testrészre megyek rá nagyon, és nem az összessel bohóckodok egy kicsit.

3. változtatás: Az alap pihenőnap helyett...
Mivel a hét napból kilőttem kettőt, így három pihenőnap maradt volna, de azért ennyire mégse akartam elkényelmesedni. Általában a héten átgondolom, hogy melyik volt az a testrészem, amelyiket legkevésbé sikerült megmozgatnom, és ezen a plusz napon megkínzom még egy kicsit. Ez teljesen változó, de általában hasra vagy karra megyek (a karjaim olyanok, mint két evőpálcika).

4. változtatás: Nyújtás
Eredetileg az egy szem pihenőnapon lenne, én viszont próbálok szinte minden este fürdés előtt nyugiban nyújtani. Nem csak a nyugalmam miatt, szeretnék hajlékony maradni/hajlékonyabb lenni. Általában ezt a zenét szoktam hallgatni közben, és különböző jóga pózokat is szoktam keresgetni, amiket célul tűzök ki.

5. változtatás: Ha valamit túl kevésnek érzek
A cardio-t minden nap kihagyom (általában az első videó szokott az lenni), viszont van, hogy túl kevésnek érzem hasnapon az aznapi gyakorlatokat. Ilyenkor általában keresek egy nekem tetsző zenét, ami lekapcsolja az agyam, és addig felülésezek, amíg nem érzem úgy, hogy leszakad a hasfalam (keresd a mazochistát). Általában a karnaphoz is hozzá szoktam adni pár gyakorlatot, de teljesen egyénfüggő, Ti tudjátok, hova szeretnétek jobban izmosodni.

Amennyiben kérdésetek van a naptárral kapcsolatban, vagy szeretnétek, hogy ajánljak nektek egy-két gyakorlatot, ne féljetek megkeresni, szívesen válaszolok mindenre akár kisregényeken keresztül.
Ha pedig ismertek olyan edzéstervet, ami még kevesebb időt vesz igénybe, ne legyetek restek megosztani velem, lusta vagyok és büszke.

Világ életemben problémám volt az ismerkedéssel, önmagam bemutatásával, és a beszédkezdeményezéssel is. Nem tudom, hogy ismerős-e nektek az érzés, mikor egy ember leül mellétek, és úgy gondoljátok, hogy beszélgetnetek kéne vele, de fogalmatok sincs, hogy miről, ezért csak csöndben ücsörögtök, és magatokban mélyen elsüllyedtek.
Na, személy szerint szinte mindig ezt csináltam, ahányszor egy osztálytársamat mellém ültették. Főleg órán volt kínos, mikor azt láttam, hogy mindenki beszélget, én meg ott ültem teljes csendben. Általánosságban nem zavar az introvertáltságom, viszont ebben a szituációban nem igazán éreztem jól magam, ezért úgy döntöttem, hogy idén változtatni fogok.

Ebben az évben annyival könnyebb dolgom lesz, hogy tiszta lappal kezdek egyetemen, és ismeretlen arcok vesznek majd körül mindenhol. Korábban féltem volna ettől a dologtól (amikor általánosból gimibe mentem ragaszkodtam a régi osztálytársaimhoz), most viszont úgy tekintek minden egyes emberre, mint lehetséges jövőbeli ismerősjelöltre, és máris jobb minden.

1. tipp; Ne ragadj le a régi embereknél
Tudom, ez borzasztóan hangzik és rettentő önzően, de tapasztalatból mondom, hogy én itt rontottam el. Esélyt sem adtam magamnak, hogy megismerjem az új osztálytársaimat, pedig most, hogy érettségi után vagyok, konkrétan egy olyan ember sem maradt a legjobb barátaim között, akivel általánosba is együtt jártam volna. Nem mondom, hogy rosszban vagyunk, de egyszerűen nem maradt fenn az a szintű barátság, ami kilencedikben még megvolt.
És természetesen arra se biztatlak titeket, hogy dobjátok el a legjobb barátotokat pusztán azért, hogy új embereket ismerjetek meg. Viszont kérlek, ne csak egy ember mellett üljetek folyamatosan, ne csak egy emberrel beszélgessetek minden szünetben, és ne csak és kizárólag vele álljatok párba tesiórán.

2. tipp; Ne ücsörögj magadban
Kedvelt szokásom volt, hogy mikor hiányzott a legjobb barátnőm (egyben padtársam), a hattyú halálát játszva magamban ültem egyedül a padban, és alig vártam, hogy elteljen a nap. Vagy esetleg az egész hét, ha éppen megfázott, és az orvos kiírta egész hétre.
Most már tisztában vagyok vele, hogy teljes lelki nyugalommal felállhattam volna a helyemről, odasétálhattam volna egy beszélgető csoporthoz, és valószínűleg nem néztek volna rám úgy, mint egy szemetesre. Persze, megvolt az esélye annak, hogy nem tudtam volna bekapcsolódni a társalgásba, de ezzel nem tettem volna nevetség tárgyává magam. Arról szerintem nem kell beszélnem, hogy így örökké megmarad bennem a "Mi lett volna, ha..." érzés.

3. tipp; Keress olyan témákat, amiről mindenki tud beszélni
Sorozatok, könyvek, zene, van házid, tanultál erre meg arra, a lehetőségek tárháza tényleg végtelen, és ha nem is találtok így sem közös témát, nem kell csalódottan távozni. Nem nézi/olvasta a kedvencedet? Mesélj neki, hogy miről szól, hátha megjön hozzá a kedve, vagy kérd meg, hogy mondja el, hogy ő miket szeret és meséljen róla ő. Ha kínos csend áll be köztetek, ne érezd magad rosszul, valószínűleg ő is azon gondolkozik, hogy mit kéne felhozni.
A lényeg, hogy legyél nyitott és érdeklődő a dolgai iránt.

4. tipp; Ne mondj nemet mindenre
Lehet, hogy meg se tudom számolni a két kezemen, hogy hányszor mondtam le egy programot szimplán azért, mert fáradt voltam, vagy csak egyszerűen nem volt kedvem szocializálódni. Másnap persze hallgattam, hogy milyen jól szórakozott mindenki, és milyen jókat nevettek a történteken. Utólag persze okosabb vagyok, és sajnálom, hogy nem vettem részt a programokban, mert így nem csak a közös élményektől, de közös témáktól is megfosztottam magam.
Nem mondom, hogy menj el mindenhova, néha én is jobban érzem magam itthon, pokrócba takarózva és teát kortyolgatva, mint kint az utcán a sötétben és a hidegben. Viszont ha tényleg csak annyi a kifogásod, hogy "nincs kedved", akkor azt mondom, szedd össze magad, és irány a társaság. Ha nem érzed jól magad, még mindig leléphetsz, és magadban elkönyvelheted, hogy legalább megpróbáltad.

5. tipp; Légy önmagad!
Ne kamuzd azt, hogy imádod a Gossip Girl-t, mikor a lányos sorozat gondolatától és a dizájnerdarabok puszta látványától falnak akarsz menni. Különben is, minek barátkoznál olyanokkal, akikkel abszolút semmi közös nincs bennetek? Ne hidd azt, hogy nincs egyetlen egy hozzád hasonló ember sem a Földön, mert ez képtelenség. Való igaz, hogy ritka az olyan barát, akivel mindenben egyetértetek és hasonlítotok egymásra, de pont az a jó a barátságban, hogy az ellenkező vélemények által építhetitek egymás személyiségét és fejlődtök a másik mellett.
Annak viszont semmi értelme sincs, hogy azért barátkozz valakivel, mert népszerű, vagy mert nincs más aki szóba áll veled. Ne változz meg senki kedvéért sem, amennyiben úgy érzékeled, hogy ez a bizonyos változás nincs rád jó hatással. Hidd el, meg fogod találni azokat az embereket, akik érdemesek a barátságodra, de ezért nyilvánvalóan neked is tenned kell.

Összességében a lényeg az, hogy tanulj meg nyitni mások felé akkor is, ha ez nehezedre esik. Te is szívesebben mész oda ahhoz az emberhez, aki láthatóan érdeklődik irántad, mint ahhoz, aki magában ücsörög, és fel se néz a telefonjából, vagy a könyvéből (mindkettőben bűnös vagyok, természetesen).

Mi volt a bajom a filmmel?
Nos, szinte minden létező dolog a történetszál kitekerésén keresztül egészen a szereplők kiválogatásáig. Nem adta vissza a hangulatot, a speciális effektek nevetségesebbek voltak a Twilight vérfarkasainál, lőfegyvereket használtak, mikor a könyvben kitérnek arra, hogy nem hatásosak, a démonok pedig úgy néztek ki, mint a gumibábuk.
A szereplőkről pedig külön pontokban tudnék írni, kezdve ott, hogy a rajongók körében a Clary-t alakító Lily Collins haja volt az egyik legmegosztóbb dolog, ami érthető is, hiszen a könyv szerint a lány égővörös hajkoronával rohangál, a színésznőnk haja pedig majdnem barna volt. Aztán ott van még Jace, aki leírva megtestesíti a világ legvonzóbb férfiját annak ellenére, hogy még nem nagykorú. És megkaptuk Jamie Campbell Bower-t. Én nem szidom senki külsejét, de ha a karakter "gyönyörű", a teste pedig napbarnított és kidolgozott... akkor legalább egy kicsit legyenek már karakterhűek. Az egyetlen szereplő, aki hasonlított az elképzeléseimben élőre, az Magnus Bane volt.
De ennyi elég is a filmről, én nem fogom lehúzni, mert azt megtették már helyettem a rajongók milliói, ideje rátérni a sorozatra.

Gondolom ezek után mondanom se kell, hogy mennyire féltettem a könyveket, hogy megint nevetség tárgyává teszik őket, hogy megint meglesz róluk a vélemény azok körében, akik sosem olvasták.
És akkor megjelentek a szereplők, és bizakodni kezdtem. Clary haja répasárga, de legalább már vörös, Jace Wayland vonzó, ahogy Alec Lightwood is (na, ő túlságosan, de azt hiszem ez megbocsátható), Simon kellően hozza a "geek" stílust, nem csak valami fotómodell, akinek SZTK-keretes szemüveget löktek az orrára, Isabelle Lightwood pedig maga a megtestesült nőiesség.
Egy dolgot nem értettem... miért változtatták meg pár karakter származását? Luke fekete bőrű lett, Camille pedig ázsiai (mikor ki van hangsúlyozva, hogy szőke, és francia...). Nem zavar, csak egyszerűen nem tudom hova tenni. Kíváncsi vagyok, hogy ha egy ázsiai karaktert fehérbőrűvé változtatnának, az mondjuk közfelháborodást okozna-e. Ez amúgy csak ilyen mellékes dolog, mert a színészek nagyon jól teljesítenek a szerepükben, csak első látásra pislogtam, hogy valami nem oké.

A történetszálon egyébként itt is változtattak, de itt legalább magyarázatot adtak rá, és élvezhetővé tették az egészet. Végül így is az kerekedett ki a történetből, ami a könyvben is, ráadásul az apró újítások meglepetésként hatottak, jó volt, hogy nem untatott az, hogy kívülről tudom a cselekményszálat.
Persze az elején zavartak a változtatások, de az ötödik rész körül ráfüggtem a sorozatra, és utána nem volt megállás, 2-3 nap alatt le is tudtam az eddig leadott részeket, és szomorúan konstatáltam, hogy egy darabig nem lesznek belőlük újak.

Hogyan vonatkoztass el a könyvtől?

Mint írtam, az eleje nekem is szenvedés volt. Aztán rájöttem, hogy nem várhatom el, hogy ugyanazt adják vissza, ami a könyvben is le van írva, mert akkor az tényleg untatna. És akkor hagytam, hogy beszippantson magába az árnyvadászok világa, és végre elfogott az az érzés, ami a könyv olvasása közben is. És ez volt az a dolog, ami a filmből hiányzott.
Tehát a dolgod egyszerű; csinálj úgy, mintha nem olvastad volna a könyvet. Vonatkoztass el attól, hogy "nem ennek kellett volna történnie", és koncentrálj arra, hogy megértsd az új cselekményszálat. A fontos az, hogy úgy érezd, a történet lényege megmaradt. Itt rontották el a Csontváros filmet; nem értettem a lényeget, nem fogtam fel a változtatások miértjét, míg a sorozat lebilincselővé vált a változtatásokkal együtt.

Remélem ez a bejegyzés segített azoknak, akik hasonló cipőben érzik magukat, mint én, amikor megtudtam, hogy a film után sorozat is készül a Végzet Ereklyéiből. Van olyan kedvenc könyvetek, amit adaptáltak, és tetszett, vagy éppen borzasztónak találjátok?

Mindjárt beköszönt a meleg, és ilyenkor már nem igazán van kedvem forró fürdőt venni, szóval úgy döntöttem, hogy elhasználom az itthon porosodó két fürdőbombám, érettségi előtti relaxációnak pont jók lesznek.
Az a helyzet, hogy hetekkel ezelőtt vettem őket, és nem nagyon néztem utánuk, ráadásul arra se nagyon emlékeztem, amit a boltban az eladók mondtak róluk, az agyamat teljesen kitöltötték a tételeim, és ahányszor elővettem a bombákat, megállapítottam, hogy ezek egyszínűek. Aztán kipróbáltam a Yoga bomb-ot, és meglepődtem. Utána kipróbáltam a Twilight-ot, és megint csak csodálkozva pislogtam. Azt hiszem, megtaláltam a Kinder meglepetés felnőtt változatát.

Persze így utólag rémlik, hogy valamit mondtak arról, hogy "színváltós", és én lelkesen bólogattam, meg nagyon örültem neki, de így valahogy mégis jobban értékeltem a belső meglepetést, mintha tudtam volna róla. Lehet, hogy legközelebb nem nézek utána egyiknek se, és majd az eladólányokat is megkérem, hogy ne lőjjék le nekem előre, ha van valami különleges benne.
Ezeket elnézve újra megbizonyosodtam arról, hogy a fürdőbomba-készítés művészetnek számít.

Állítólag segíti az elalvást (erre utalnak a külsején lévő csillagok, és a holdacska, gondolom), de erről sajnos nem nagyon tudok nyilatkozni, mert az utóbbi időben olyan fáradt voltam, hogy ülve is el tudtam volna aludni. Azt viszont el tudom mondani, hogy általában mindig felkelek valamiért hajnali öt körül, ennek a használata után pedig sikerült végre ébredés nélkül aludnom, majdnem 8 óráig.
Levendula, tonka, karamella, és maláta van belesűrítve ebbe 200 grammos golyóba, és ugyanúgy, mint a Yoga Bomb-ot, itt elérhetitek 1490 Ft-ért.

Egyébként tudjátok, mi jutott eszembe róla? Amerikában elhíresült az a hagyomány, hogy a kisbabák neme úgy derül ki, hogy egy semleges színű torta közepét vagy rózsaszínre, vagy kékre színezik be, és mikor felvágják a babavárón, akkor tudja meg mindenki a születendő nemét.

Összességében, a Yoga Bomb szerintem tökéletes lesz majd a későbbiekben, ha karácsonyi hangulatba szeretnék kerülni, bár nem erre találták ki. Mostantól pedig a Twilight-ot fogom ajánlani mindenkinek, aki megkérdezi, hogy szerintem melyiket kéne először kipróbálnia.

Bár még eléggé újonc vagyok a VKP-bejegyzések írásában, és a legutóbbi két témához nem is igazán tudtam hozzászólni, attól még néha úgy érzem, hogy mégiscsak részt kéne vennem egy-két blogposzttal. A mostani témához szerencsére már hozzá tudok szólni, szóval hálás vagyok a hónap bloggerének, Franciskának, aki most ezzel hozakodott elő.

A művészet talán egyike a legsokszínűbb dolgoknak a világon, engem pedig mindig is foglalkoztatott. Sajnos sosem szerettem múzeumokba járni, és elmerengni a különböző festményeken, arról nem is beszélve, hogy képtelen vagyok arra, hogy művészeti korszakokat és alkotókat memorizáljak, így általában csak mosolygok és bólogatok, mikor az emberek előhozakodnak ezzel a témával (még jó, hogy most érettségiztem művészettörténetből).
Emlékszem, mikor eljutottam pár évvel ezelőtt Angliába, rengeteg kiállításra mentem el, mivel az utazást az iskolánk szervezte. Öt napig voltunk kint, és egy nap minimum egy múzeum, vagy templom bele volt erőltetve a programba. Szégyellem magam, de már nem is emlékszem, hogy melyik múzeumban éreztem úgy, hogy menten elalszok. Azért had védjem meg magam, aznap több kilométert legyalogoltunk már és késő délután volt, és nem én voltam a csoportból az egyetlen, aki úgy döntött, hogy a festmények nézegetése helyett leveti magát a terem közepén lévő kényelmes fotelbe, és bóbiskol, amíg a többiek körbemennek.
Erre csak azért tértem ki, hogy megjegyezhessem, hogy csakis addig tartom érdekesnek a művészetet, amíg nem erőltetik rám. Legyen szó múzeumról és festményekről, írásról, könyvekről, zenéről, ha valaki minden áron el akarja érni, hogy megkedveljek egy művészt, valószínűleg nem fog megtörténni a dolog. Számomra a művészet a szabadságot jelenti. Ebből pedig az következik, hogy senki se mondja meg, hogy milyen utakon járjak a felderítésében.

A művészi szabadság az önálló döntéseinken alapul. Ahányszor mi magunk dönthetjük el azt, hogy miről is szeretnénk írni és milyen témában, az írói alkotás máris örömöt ad azoknak, akik tényleg azért csinálják, mert élvezik. Személy szerint örülök neki, hogy apró kis pont vagyok a rengeteg blogger között, így engem nem keresnek fel cégek különböző termékekkel, és mondják meg, hogy mit írjak le róluk. Nem tudnám ezt csinálni. Törölném a blogot, ha ezt kéne csinálnom, mert nem lelném többet örömömet az egészben.
Az írás mellett a másik hozzám közel álló művészeti ág a rajz, és bár nem érzem magamat olyan hihetetlenül tehetségesnek, ettől függetlenül mindig elégedettséggel tölt el, ha végzek egy rajzzal, és a munkám nyomai a kezemen is ottmaradnak. Igen, engem nem zavar, ha a tenyerem tiszta grafitceruzás lesz, és az sem, ha csupa tempera, vagy vízfesték lesz minden. Valahogy így közelebb is érzem magamhoz ezt az egészet, nincs az egészben semmi mesterkélt, csak látom magamon, hogy valamin keményen dolgoztam, és a munkám eredménye előttem van egy alkotás formájában. Egy kész rajzomat látva általában úgy érzem magam, mint mikor egy blogbejegyzéssel végzek; tudom, hogy csinosítgathatnék rajta és kijavíthatnám pár részletét, hogy megfeleljek pár elvárásnak, de a hibáival együtt érzem igazán a sajátomnak.

A harmadik művészeti ág, amit szeretnék még megemlíteni, a zene lenne. Valahogy nem érzem magam teljesnek nélküle, és számomra a csend egyáltalán nem megnyugtató nap közben. Ahányszor bekapcsolásra kerül a számítógép, az első weboldal, amit megnyitok, az a Youtube, és ahányszor szünetet tartok tanulás közben, már keresem is az éppen aktuális kedvencemet, amit hallgatni szoktam. Azt hozzá kell tennem, hogy csapnivaló vagyok, ha éneklésről, vagy bármilyen hangszerhasználatról van szó, ebben az esetben (ellentétben a festészettel), itt a kész alkotások izgatnak, nem pedig az alkotói folyamat.

Még rengeteg művészeti ág van, amiről írhatnék, kezdve a színművészettől, amit szintén szeretek, egészen a lakberendezésig, ami ugyanúgy érdekel. Számomra a művészet önkifejezés, hiszen mindenki megtalálhatja magát valamilyen szinten az összes művészeti ágban, de nincs két olyan ember, akiknek teljesen egyezne a véleménye, hiszen a személyisége mindenkinek más.

Ó, te jó ég, azt akarom mondani, hogy vannak olyan énekesnők, akik még nem adták el magukat teljesen a médiának, a videóklippjeik nem arról szólnak, hogy majdnem meztelenül vonaglanak, és a témájuk elsősorban nem a szexualitás?

Igen, röviden összefoglalva pontosan erről szól a mai blogbejegyzés. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amit a legtöbb énekesnő csinál rossz dolog. Sőt, beismerem, hogy volt olyan napom, mikor ötször egymás után lejátszottam Rihanna Work című számát úgy is, hogy nem értek belőle semmit (nem mintha lenne bármi értelme a dalszövegnek...). Ráadásul még azt is hozzátenném, hogy szerintem Ariana Grande-nek jól áll az, ahogy vonaglik, elismerem, ha valaki jól néz ki. 

De mikor már eljutunk odáig, hogy a populáris zenék fele női hátsó felekről szól, az ember elgondolkozik azon, hogy mit hallgasson, ha nem akarja, hogy az agysejtjei elpusztuljanak. És így gondolkodtam el azon, hogy kiket is hallgatok én, mikor mondanivalóval bíró zenét szeretnék hallgatni, és ezért döntöttem úgy, hogy ezeket az énekesnőket bemutatom nektek.

Sajnos sosem rajongtam olyan szinten senkiért, hogy az élete minden pillanatát fel tudjam idézni, sőt, néhány kedvencemről azt se tudom pontosan, hogy milyen származású. Úgy érzem, hogy az ő esetükben nem ez a lényeg, hanem az, amit a munkásságuk során nyújtanak az embernek.
Erre csak azért tértem ki, hogy tisztázzam; nem életrajzot fogok írni, csupán leírom róluk, hogy számomra miért szerethetőek, és talán ez által Ti is utánuk néztek majd, hogy aztán hasonló okok miatt általatok is kedveltté váljanak.

1.: Melanie Martinez
Melanie a Voice-ban tűnt fel először, később pedig a Carousel című számát adta az American Horror Story sorozatnak. A hangja egyedi, különleges személyiségével pedig olyan fantáziavilágot teremt klippjeiben (mert van olyan, amit ő rendez), ami görbe tükröt mutat a való életre. Minden egyes szám egy-egy történetet mesél el, köztük akadnak olyanok, amik kapcsolódnak egymáshoz. Tehát ha az embernek van elég türelme, nem csak a zenét tudja élvezni, de a fejében összerakhatja a szöveg által leírt történetet, akár egy kirakóst.
Ajánlott szám: Pity Party, Soap

2. Halsey
Kezdetben eredeti nevén töltött fel feldolgozásokat a Youtube-ra, majd mikor úgy döntött, hogy komolyabban szeretne foglalkozni a zenéléssel, felvette a Halsey művésznevet, mely anagrammája eredeti keresztnevének. Dalait magának írja, bennük kitér arra, hogy az új generációnak a túlélésért kell harcolnia (New Americana), hogy a megoldást önmagunkban kell keresnünk, egyedül mi rendelkezhetünk magunk felett (Control), illetve nemrég jelent meg a Castle című szerzeménye, mely a Vadász és a Jégkirálynő betétdala is egyben.
Ajánlott szám: Colors, Drive

3. Sia
Emlékeztek, mekkora felháborodást keltett, hogy egy 11 éves lány testszínű dresszben táncol egy videóklippben? És arra, hogy a lányhoz később a kislány mellé csatlakozott egy férfi ugyanilyen testszínű felszerelésben, köréjük pedig ketrec került? Igen, az ő dalaihoz készültek ezek a videók, és valami furcsa oknál fogva mindenki csak a szemével nézte őket, nem az eszével.
Akire a Sia-paróka felkerül, az eggyé válik az énekesnővel, és mivel ezt a bizonyos parókát bárki felteheti, a zenéje mindenkihez szól. Az Elastic Heart nem pedofíliáról szólt, hanem az énekesnő önmagában vívott harcáról, egy olyan harcról, amin akárki áteshet.
Ajánlott szám: Hostage, Footprints 

4. Marina Diamandis (Marina and the diamonds)
Melanie-hoz hasonlóan egy külön világot teremtett, sőt, Electra Heart című albumával egy új személyiséget. Dalaiban a szerelmet képes versenyként, játékként megjeleníteni (Power&Control, How to be a heartbreaker), de ezzel együtt kitér az érzelmek törékenységére és arra, hogy pontosan e miatt próbálnak az emberek érzéketlenül közeledni egymáshoz. Természetesen megjelenik pár szerzeményeiben a társadalomkritika ("A TV megtanította, hogy érezzek, a valós életnek nincs jelentősége") is, Girls című száma például arról szól, hogy a nők milyen nevetséges dolgokat képesek tenni (nonstop fogyókúra, egymás kritizálása), csak azért, hogy a társadalom elfogadja őket.
Ajánlott szám: Blue, Shampain

5. Lana Del Rey
Évekkel ezelőtt ismertté vált, aztán egyszer csak menő volt Lana Del Rey-t hallgatni, ami lássuk be, nem olyan rossz, a fiatalok végre nem olyan témában hallgattak zenéket, hogy vajon hogy passzírozta be egy nő a kidolgozott fenekét a feszülős farmerjába (igen, ilyet is megéltünk). A számok fő témája a szerelem, de nem az a vattacukor fajtájú, ami általában a popslágereket jellemzi.
A csalódás, annak feldolgozása, és végül az elengedés mind megjelenik a számaiban, és mindezt azért tudja olyan jól visszaadni, mert saját tapasztalataiból merít. A világot egy reménytelen helyként jeleníti meg, amiben már a legtisztább érzelem is megkopik.
Ajánlott szám: Dark Paradise, Gods and Monsters

Ennyi lett volna a mai összefoglalóm. Tudom, hogy a világ tele van tehetséges énekesekkel rajtuk kívül, akik ugyanúgy ügyelnek arra, hogy jelentést adjanak a szerzeményeiknek. Egyszerűen nekem ők a kedvenceim, de mivel szeretek új előadókat megismerni, ezért kíváncsian várom, hogy szerintetek kik azok, akik megérdemelnék még, hogy bekerüljenek a felsorolásba.