Bár még eléggé újonc vagyok a VKP-bejegyzések írásában, és a legutóbbi két témához nem is igazán tudtam hozzászólni, attól még néha úgy érzem, hogy mégiscsak részt kéne vennem egy-két blogposzttal. A mostani témához szerencsére már hozzá tudok szólni, szóval hálás vagyok a hónap bloggerének, Franciskának, aki most ezzel hozakodott elő.

A művészet talán egyike a legsokszínűbb dolgoknak a világon, engem pedig mindig is foglalkoztatott. Sajnos sosem szerettem múzeumokba járni, és elmerengni a különböző festményeken, arról nem is beszélve, hogy képtelen vagyok arra, hogy művészeti korszakokat és alkotókat memorizáljak, így általában csak mosolygok és bólogatok, mikor az emberek előhozakodnak ezzel a témával (még jó, hogy most érettségiztem művészettörténetből).
Emlékszem, mikor eljutottam pár évvel ezelőtt Angliába, rengeteg kiállításra mentem el, mivel az utazást az iskolánk szervezte. Öt napig voltunk kint, és egy nap minimum egy múzeum, vagy templom bele volt erőltetve a programba. Szégyellem magam, de már nem is emlékszem, hogy melyik múzeumban éreztem úgy, hogy menten elalszok. Azért had védjem meg magam, aznap több kilométert legyalogoltunk már és késő délután volt, és nem én voltam a csoportból az egyetlen, aki úgy döntött, hogy a festmények nézegetése helyett leveti magát a terem közepén lévő kényelmes fotelbe, és bóbiskol, amíg a többiek körbemennek.
Erre csak azért tértem ki, hogy megjegyezhessem, hogy csakis addig tartom érdekesnek a művészetet, amíg nem erőltetik rám. Legyen szó múzeumról és festményekről, írásról, könyvekről, zenéről, ha valaki minden áron el akarja érni, hogy megkedveljek egy művészt, valószínűleg nem fog megtörténni a dolog. Számomra a művészet a szabadságot jelenti. Ebből pedig az következik, hogy senki se mondja meg, hogy milyen utakon járjak a felderítésében.

A művészi szabadság az önálló döntéseinken alapul. Ahányszor mi magunk dönthetjük el azt, hogy miről is szeretnénk írni és milyen témában, az írói alkotás máris örömöt ad azoknak, akik tényleg azért csinálják, mert élvezik. Személy szerint örülök neki, hogy apró kis pont vagyok a rengeteg blogger között, így engem nem keresnek fel cégek különböző termékekkel, és mondják meg, hogy mit írjak le róluk. Nem tudnám ezt csinálni. Törölném a blogot, ha ezt kéne csinálnom, mert nem lelném többet örömömet az egészben.
Az írás mellett a másik hozzám közel álló művészeti ág a rajz, és bár nem érzem magamat olyan hihetetlenül tehetségesnek, ettől függetlenül mindig elégedettséggel tölt el, ha végzek egy rajzzal, és a munkám nyomai a kezemen is ottmaradnak. Igen, engem nem zavar, ha a tenyerem tiszta grafitceruzás lesz, és az sem, ha csupa tempera, vagy vízfesték lesz minden. Valahogy így közelebb is érzem magamhoz ezt az egészet, nincs az egészben semmi mesterkélt, csak látom magamon, hogy valamin keményen dolgoztam, és a munkám eredménye előttem van egy alkotás formájában. Egy kész rajzomat látva általában úgy érzem magam, mint mikor egy blogbejegyzéssel végzek; tudom, hogy csinosítgathatnék rajta és kijavíthatnám pár részletét, hogy megfeleljek pár elvárásnak, de a hibáival együtt érzem igazán a sajátomnak.

A harmadik művészeti ág, amit szeretnék még megemlíteni, a zene lenne. Valahogy nem érzem magam teljesnek nélküle, és számomra a csend egyáltalán nem megnyugtató nap közben. Ahányszor bekapcsolásra kerül a számítógép, az első weboldal, amit megnyitok, az a Youtube, és ahányszor szünetet tartok tanulás közben, már keresem is az éppen aktuális kedvencemet, amit hallgatni szoktam. Azt hozzá kell tennem, hogy csapnivaló vagyok, ha éneklésről, vagy bármilyen hangszerhasználatról van szó, ebben az esetben (ellentétben a festészettel), itt a kész alkotások izgatnak, nem pedig az alkotói folyamat.

Még rengeteg művészeti ág van, amiről írhatnék, kezdve a színművészettől, amit szintén szeretek, egészen a lakberendezésig, ami ugyanúgy érdekel. Számomra a művészet önkifejezés, hiszen mindenki megtalálhatja magát valamilyen szinten az összes művészeti ágban, de nincs két olyan ember, akiknek teljesen egyezne a véleménye, hiszen a személyisége mindenkinek más.